2018. március 17., szombat

Idol Of A Broken Mind - Metalcore

Alapítás: 2015
A zenekar tagjai
Ének: Varga Bence
Basszusgitár: Polyákovics István
Ritmusgitár: Virágos Máté
Szólógitár: Futó Péter
Dob: Balázs Flórián
Billentyű és Sampler: Nagy Gergő

















Colmena - Modern Metal

Alapítás: 2016
A zenekar tagjai
Bagdi Balázs - Ének
Szabó Péter Levente - Ritmusgitár
Szabó István Zoltán - Basszusgitár
Fazekas Efraim - Szólógitár
Szabó Marcell - Dob


Korábbi tagok:
Plesa Tamás - Dob

A Colmena névre hallgató brigád egy mai modern metalban utazó, gyulai -majd Szegedre költözött- csapatként indult, még 2012-ben. 
A jelenlegi koncepció (miszerint magyar nyelvű, saját, egyedi dalokat és lemezeket készítenek) 2016-ban fogalmazódott meg, az alapítók (Szabó Péter Levente – ritmusgitár, Szabó István Zoltán – basszusgitár) ekkor hozták össze a máig érvényes felállást (további tagok: Bagdi Balázs – ének, Fazekas Efraim – szólógitár, Szabó Marcell – dob). 
A COLMENA név egyébként egy spanyol kifejezésből ered, jelentése kaptár. 
Szóval „kaptárék” az utóbbi két évben egészen aktív időszakot tudhatnak maguk mögött, a tavalyi újradefiniálást követően idén a megannyi koncert mellett (köztük egy meghatározó East Fest-es bulit kiemelve) két EP-vel is jelentkeztek; még tavasszal a Körforgással, december 1.-én pedig a legújabb Naplementével, ám mostanra már a jövőre ígért első nagylemez munkálatai is megkezdődtek.








Begotten Silence - Bloodstained Melodeath

Alapítás: 2010
A zenekar tagjai
Barabás Olivér - dob/drums,
Fazekas Viktor - gitár/guitars,
Rózsa Ádám - basszusgitár/bass,
Szabó "Cucu" Balázs - gitár/guitars,
Török Csaba - vokál/vocals